Hatékonyság és fenntarthatóság. E kettő tekintetében, valószínűleg a kerékpározás a legideálisabb közlekedési mód egy nagyvárosban. Két keréken nemcsak rövidebb, de városi középtávon is jó eséllyel előbb célba érünk, mint autós, vagy akár a tömegközlekedéssel.

Bicajjal járva nem terheljük a környezetet, csendesen suhanunk, nem bocsátunk ki káros anyagot, és – akár haladunk, akár leparkolunk – kis helyen is elférünk. Ráadásul, mindeközben javíjuk az erőnlétünket, kíméljük gerincünket, acélosítjuk izmainkat, erősítjük a szívünket – egyszóval aktívan teszünk az egészségünk megőrzéséért!

Mi, már csak az eddig említett nyomós indokok miatt is elhatároztuk: a következő hetekben bringást faragunk belőled!

A #mozgástérBRINGÁSkihívás ideje alatt igyekszünk számodra minden, a biciklizés mellett szóló meggyőző érvet felvillantani, és megosztjuk veled azokat az alapvető elméleti ismereteket is, amelye a hasznodra válnak, mikor nyeregbe pattansz. Nézzük is, hogy a kőkemény farizmokon és a feszes kontúrokon túl, mit adhat neked a bringázás? Miért érdemes biciklizned?


Amikor egészségmegőrzésről és a hozzá kapcsolódó prevencióról – vagyis a városi lét káros hatásainak, illetve az így kialakuló civilizációs betegségek megelőzéséről – beszélünk, minimum két szinten megvalósuló összefüggésrendszerben kell gondolkodunk.

1. Egészség, mint egyéni felelősség

Itt a kérdés az: TE mit teszel annak érdekében, hogy  testileg és a lelkileg jól érezd magad?

Mennyire alkalmas az általad képviselt napi rutin, a viselkedésed, hogy a szűkebb környezetedben élők (családod, barátaid, szomszédaid, stb.) pozitív mintaként tekinthessenek rád? Ha ugyanis belépsz a városi kerékpárosok körébe, és minden nap biciklivel oldod meg a közlekedésed, az alábbiakat fogod megtapasztalni és közvetíteni feléjük:

Fizikai egészség

Ezen a téren a bringa elég meggyőző értékeket tud felmutatni.

Ezek közül is a legkézenfekvőbbek:

• Erősíti a szíved! | A bicajozás kardió mozgásforma, vagyis növeli a szív- és érrendszer kapacitását, akár munkába járáshoz, akár hétvégi kikapcsolódásként tekersz.

• Jót tesz a gerincnek! | A bringázás tehermentesíti a vázrendszered. Ennek különösen akkor van komoly jelentősége, ha irodai/ülőmunkát végzel. A rád leselkedő életmódszintű ártalmakat leginkább életmódszintű fizikai aktivitással ellensúlyozhatod. Ehhez pedig tökéletes választás a biciklizés.

• Elkerülöd az elhízást! | Mint a legtöbb aerob mozgásforma, a biciklizés is remek zsírégető. Egy átlagos napi munkába/munkából tekeréssel számolva, egy bringás kb. 40-50 percet tölt nyeregben. Ez már elegendő a javasolt napi mozgás mennyiség fedezésére. A critical mass (kritikus tömeg) akkor is jelentkezik, ha nem sportolsz, csak akkor egyéni szinten: úszógumik, és az egyre szaporodó egészségügyi problémák formájában.

• Serkenti a vérkeringésed! | A kerékpározás a szívet is erősítő mozgásforma. Javítja a szervek oxigénnel való ellátottságát, így hosszútávon terhelhetőbbé, fittebbé teszi.

• Izmosodsz! | A bringázás szép lábakat és combokat formál, különösen, ha életmód szinten tekersz. Emellett azonban a hátadat és a karjaidat is erősíti, hiszen tekerés közben egyenesen kell tartanod és támasztanod magad a nyeregben.

• Csökkennek a rizikófaktoraid! | Rendszeres bicajozással csökkented a magas vérnyomás és a cukorbetegség kialakulásának esélyét. A vércukorszintet természetesen minden sportos aktivitás csökkenti, még a sétálás is. Mint alacsonyabb intenzitású kardió tevékenység, a tekerés hatékonysága e téren is kimagasló, ha könnyű napi rutinná teszed.

Lelki egészség

Kis túlzással elmondható, hogy a biciklisták a világ leglazább, legnyugodtabb, legszabadabb és legkedvesebb figurái.

Hidd el, ez még arra a bicajosra is igaz, aki ma reggel „bepofátlankodott” eléd a pirosnál. Hogy honnan ez a lazaság?

• Nem kell rohanniuk. | Miért is tennék? Egy átlagos városi környezetben így is jóval előbb célba érnek, mintha autóval közlekednének. Az esetek többségében ugyanez az előny megmarad a bringa javára a tömegközlekedési eszközökkel szemben is. A városi biciklista ismeri a várost és tudja, mikor kell elindulnia, hogy időben megérkezzen.

• Többet találkoznak a napfénnyel. | A biciklista a szabadban, a napon teker, így többnyire elegendő mennyiségű D vitamint tankol fel útjai során. Persze van egy-két kivétel, például mikor éjszaka, alagútban, erősen felhős időben, vagy teljes napfogyatkozáskor teker…

• Egészséges az önbizalmuk. | A biciklista bízik magában. A városi kerékpárosok egyben stratégiai tervezők is. Tisztában vannak azzal, mikor, hova, milyen útvonalon juthatnak el a leggyorsabban és legkényelmesebben. A saját menetrend a legjobb menetrend!

• Kreatívok. | A tekerés utat nyit a kreatív gondolatoknak, ami újfent a tervezéshez kapcsolódik. A biciklista eleve gyorsabban ér városon belül A-ból B-be, mintha autózna, vagy buszra szállna. Ha az útvonalába még egy-két állomást is be kell iktatnia – egy-egy rövid ügyintézés önkormányzatban, postán, bevásárlás, stb. – ez a tétel hatványozottan igaz. Kivétel nélkül minden egyes napi utat tudatosan kell megterveznie.

• Jól alszanak. | Ez ugyan minden fizikai aktivitást végző emberről elmondható, a városi kerékpáros azonban életmód szintű sportoló, ami nagyban megkönnyíti az elalvást is, ami lássuk csak be: szintén napi szintű elfoglaltság.

Gazdaságosság

• Megspórolják a vonaljegyet/bérletet. | Egy bicikli átlagos éves karbantartása jóval költséghatékonyabb, mint a rendszeresen vett vonaljegyek összértéke, vagy az éves bérlet megvásárlása.

• Ritkábban vesznek autót. | Rendben, ez így azért nem teljesen igaz, mert a gyerekeit még egy átlagos városi biciklistának is el kell juttatnia iskolába, edzésre és más “rendeltetési” helyekre. Tény ugyanakkor, hogy a bringás szülők gyerekei sokkal nagyobb valószínűséggel, és jóval korábban válnak bringássá, mint azok, akik nem ezt látják otthon. Az autóhasználattal járó költségek – autó vásárlás, benzin, matrica, karbantartás, adók – egy alapvetően bringás családra vetítve így generációkon át lényegesen alacsonyabbak, mint a napi rendszerességgel autóval közlekedő családok hasonló kiadási.

• Több marad a kasszában. | A kerékpáralkatrészek olcsóbbak, mint az autóalkatrészek, ez nem is szorul túlságosan komoly bizonyításra. Egy bringával kapcsolatban (az E-bike-ok kivételével) a motorcsere ára soha nem lesz otthon téma. Ha pedig egy átlag autó, illetve kerékpár sebességváltójának ára közötti különbségre gondolunk – még ha fel is szorozzuk ezt a család bringás tagjainak számával – ezek az értékek köszönőviszonyban sem lesznek egymással.

• Kevesebbet költenek orvosra, gyógyszerre. | A biciklisták fizikailag, pszichésen és szociálisan is jobb állapotban vannak a mozgásszegény embereknél. Ebből adódóan az átlagosnál jóval ritkábban van szükségük fájdalomcsillapítóra, idegcsillapítóra, vérnyomás-gyógyszerre, inzulinra, gyulladáscsökkentőre – hogy csak a leggyakoribb készítményeket említsük.


2. Egészség, mint a társadalom állapota

Fizikai egészség

A kerékpározás hatásai nem csak az egyén szintjén, hanem össztársadalmi szinten is értelmezhetők, hiszen a társadalom fizikai egészsége a népegészségügyben is láthatóvá válik.

Ahol a rendszeresen mozgók száma nemzetközi összehasonlításban alacsony – Magyarországon egy ideje sajnos ez a helyzet – ott magas lesz a túlsúllyal, cukorbetegséggel, szív- és érrendszeri megbetegedéssel, valamint mozgásszervi problémákkal küzdők száma. Egy olyan társadalom, ahol a mozgás a legszélesebb rétegek számára a mindennapok része, makro szinten is egészségesebb és boldogabb.

Lelki egészség

Ugye nem kell bemutatnunk a reggeli/délutáni dugók idegrendszert tépázó természetét? Városban élve ennek mindannyian – aktívan, vagy passzívan – elszenvedői vagyunk.

Aki reggel egy ilyen kiadós dugóból érkezik a munkahelyére, bizonyosan kevésbé kreatívan és fókuszáltan fog munkához látni. Aki pedig elméjében a délutáni/koraesti dugó stresszével tér meg szeretteihez, sejthetően kevésbé lesz türelmes és „jófej” a családtagjaival.

A városi biciklista-lét a rendszeres testmozgás garanciája. Csökkenti az egyének, így összeségében a társadalomnak a depresszióra és szorongásra való hajlamát. Egy sportos nemzet nem csak fizikailag és mentálisan, hanem lelki téren is erős, a depresszió, rákos megbetegedések, öngyilkosságok száma terén pedig sereghajtó.

Gazdaságosság

Ahol az emberek alapvetően autóval, jó esetben tömegközlekedési eszközzel közlekednek, az államnak ezek infrastruktúráját kell karban tartania.

Az autóutak karbantartása, az egészségügyi rendszer egyik napról a másikra történő működtetése költséges, és kevéssé megtérülő, kevéssé prospektív eszközök. Fenntartják az állampolgárok kedvezőtlen fizikai állapotát tovább növelik az egészségügyi kiadásokat, tovább rontják a városi levegő minőségét, és autókkal, egyre növekvő számú parkolóhely igénnyel terhelik az amúgy is zsúfolt városi környezetet.

Szumma szummárum: amelyik nemzet az élhető jövőt kívánja építeni, az kerékpárutakat épít.


Nemzetközi jógyakorlat – egy meggyőző érv

Angliában az Egészségügyi Minisztérium háttérintézménye, a Public Health England, számos olyan kutatást végez és publikál, amelyek a lakosság jobb egészségi állapotának jógyakorlatait vizsgálják.

Az egyik ilyen kiadvány éppen a kerékpározás – valamint a gyaloglás – személyre- és összességében a lakosságra gyakorolt pozitív hatásait taglalja.

A szöveg megállapításai közül azt idézzük itt, amelyik a szintén angol Sustrans nevű civil szervezet számításait mutatja be. A Sustrans arra kérdésre kereste a választ, mennyivel csökkentené a bringások számának megduplázódása a légszennyezettséget, és az ehhez kapcsolódó állami kiadásokat. A számítások alapján ez az összeg évente 567 millió (!) fontot tenne ki, ami körülbelül 227 milliárd forintnak felel meg.

Anglia persze nagy ország, ahol sokkal többen laknak, mint Magyarországon. Mégis, ha arányaiban ilyen kiadásokat takaríthatnánk meg, miközben az emberek egészségesebb módon közlekednek, vélhetőleg mindannyian elégedettek lehetnénk.


A modern kor városi biciklistája pozitív és követendő példa!

Ha családtagként, barátként, kollégaként, Te is egy városi biciklista szűkebb szociális körébe tartozol, testközelből is láthatod az eddig leírt pozitív irányokat, változásokat. Ha pedig már magad is az vagy, a saját bőrödön tapasztalhatod.


Akár így, akár úgy, kövesd a témában bejegyzéseinket, csatlakozz a Mozgástér FB csoportjához és fogadd el Te is a #mozgástérBRINGÁSkihívást!

A BRINGÁS kihívás részleteit ITT, vagy az alábbi képre kattintva találod.

%d bloggers like this: