A ma ismert bicikli – néhány korábbi találmánynak köszönhetően – a 19. században fejlődött ki. Az első fontosabb ilyen találmány a Karl von Drais német bárótól származik, aki 1817-ben kétkerekű, kormányozható szerkezetet készített.

Ez a kezdetleges járgány még nem rendelkezett lánccal, fékkel, pedállal sem. A nagyjából 25 kilós, fából készült szerkezetet lábbal kellett hajtani a földről, gyakorlatilag a mai futóbicikli ősének tekinthető. Ez a velocipéd néven elhíresült szerkezet volt az, amit ma a kerékpár legkorábbi ősének tekinthetünk. 

Kép forrása: wikiwand.com

Míg Drais velocipédje csak rövid ideig keltett feltűnést, mielőtt divatját múlt szerkezet lett belőle – John Keats, az angolok romantikus költője is idejétmúlt szerkezetként („nothing of the day”) hivatkozik rá  – továbbfejlesztett változatai Európa-szerte hódították meg a tehetősebb polgárság egyre szélesebb rétegeit.

1863-ban már hajtással és pedálokkal ellátott szerkezetek is gurultak Európa nagyobb városainak utcáin.
Az 1860-as évektől francia feltalálók – Pierre Lallement-nel, Pierre Michaux-val és Ernest Michaux-val az élen – egyre újabb szerkezetekkel lepték meg a városi kíváncsi tekinteteket. Eleinte az első kerékre szerelt pedálokkal igyekeztek hatékonyabban hajthatóvá tenni a kétkerekű csodákat.

Kép forrása: industrialrevolutionbicycles.weebly.com

Ezeket nevezték első ízben biciklinek, bár mivel minden valószínűség szerint rendkívül kényelmetlen volt a hajtásuk, sokan csak, mint „csontrázóra” (boneshaker) hivatkoztak rájuk. 

A nagyobb stabilitás elérésének reményében egyes feltalálók, mint Eugène Meyer és James Starley a gépeket az addiginál jóval nagyobb méretű első kerekekkel látták el.
Ezek a penny-farthing névre is elkeresztelt kerékpárok lettek az 1870-es, 1880-as években azok, amelyek hatására megalakultak az első kerékpáros klubok, ezek ihlették az első bicikliversenyeket.
A korszak egyik szenzációjaként Thomas Stevens 1884 tavaszán egy ilyen penny-farthing-gal indult el világkörüli útra. Az Európát, Észak-Amerikát és Ázsia egynémely területét érintő kalandos út ugyan nem volt valódi világkörüli út, arra azonban kiválóan alkalmas volt, hogy az addigra amúgy is egyre népszerübb szerkezetre még inkább, még szélesebb körben felhívja a figyelmet. 

A penny-farthing szerelmesei a mai napig rendeznek versenyeket.

John Kemp Starley un. „safety bike-ja”, amely az 1880-as végétől indult hódító útjára.
Nevét onnan kapta, hogy a megnövelt méretű első kerekekkel ellátott elődeihez képest – amelyeknek nyerge mintegy másfél méteres magasságban volt –  jóval biztonságosabb volt, főleg egy-egy bukás esetén…

Amint látható, ennek vázgeometriája már szinte tökéletesen megegyezik a napjaink biciklijeire jellemző formával. Megegyező méretű első és hátsó kerekével, lánchajtásával a modern kerékpárok közvetlen elődjét tisztelhetjük benne. A fékek, gumikerekek megjelenése innen már pillanatok műve volt. 

Az 1890-es évektől aztán megindul a valódi, immár Európán kívüli bicikli-láz.
New York Times egyik 1896-os cikke így ír erről: „.. a kerékpár olyan mértékben kiterjeszti az ember szabadságát és lehetőségeit, ami alig-alig marad el a szárnyak adta potenciál mögött…”


Fogadd el Te is a Mozgástér BRINGÁS kihívást!

%d bloggers like this: