A ma ismert bicikli – néhány korábbi találmánynak köszönhetően – a 19. században alakult ki. Az első fontosabb ilyen találmány Karl von Drais német bárótól származik, aki 1817-ben kétkerekű, kormányozható szerkezetet készített.

Ez a kezdetleges járgány még nem rendelkezett lánccal, fékkel, pedállal sem. A velocipédet, ezt a nagyjából 25 kilós, fából készült szerkezetet lábbal kellett hajtani, gyakorlatilag a mai futóbicikli ősének tekinthető.

Kép forrása: wikiwand.com

Míg Drais velocipédje csak rövid ideig keltett feltűnést, mielőtt divatját múlt szerkezet lett belőle – John Keats, az angolok romantikus költője is így („nothing of the day”) hivatkozik rá  – továbbfejlesztett változatai Európa-szerte bámulatba ejtették a tehetősebb polgárság egyre szélesebb rétegeit.

1863-ban már hajtással és pedálokkal ellátott szerkezetek is gurultak Európa nagyobb városainak utcáin.
Az 1860-as évektől francia feltalálók – Pierre Lallement-nel, Pierre Michaux-val és Ernest Michaux-val az élen – egyre újabb szerkezetekkel lepték meg a városi kíváncsi tekinteteket. Eleinte az első kerékre szerelt pedálokkal igyekeztek hatékonyabban hajthatóvá tenni a kétkerekű csodákat.

Kép forrása: industrialrevolutionbicycles.weebly.com

Ezeket nevezték első ízben biciklinek. Mivel minden valószínűség szerint rendkívül kényelmetlen volt a hajtásuk, sokan csak, mint „csontrázóra” (boneshaker) hivatkoztak rájuk. 

A nagyobb stabilitás elérésének reményében egyes feltalálók, mint Eugène Meyer és James Starley, az addiginál jóval nagyobb méretű első kerekekkel látták el a szerkezetet.
Ezek a penny-farthing névre is elkeresztelt kerékpárok lettek az 1870-es, 1880-as években azok, amelyek hatására megalakultak az első kerékpáros klubok. A legkorábbi hivatalos bicikliversenyeket is ilyenekkel vívták.
A korszak egyik szenzációjaként Thomas Stevens 1884 tavaszán épp egy ilyen penny-farthing-gal indult el “világkörüli útra”. Az Európát, Észak-Amerikát és Ázsia egyes területeit érintő kalandos túra – ha mai fejjel világkörülinek nem is nevezhető – kiválóan alkalmas volt arra, hogy az addigra amúgy is egyre népszerűbb szerkezetre még inkább, még szélesebb körben felhívja a figyelmet. 

A penny-farthing szerelmesei a mai napig rendeznek versenyeket.

John Kemp Starley un. „safety bike-ja”, amely az 1880-as végétől indult hódító útjára.
Nevét onnan kapta, hogy nagyméretű első kerekekkel ellátott elődeihez képest – amelyeknek nyerge mintegy másfél méteres magasságban volt –  jóval biztonságosabb volt, főleg egy-egy bukás esetén…

Amint látható, ennek vázgeometriája már szinte tökéletesen megegyezik a napjaink kerékpárjaira jellemző formával. Megegyező méretű első és hátsó kerekével, lánchajtásával a modern kerékpárok közvetlen elődjét tisztelhetjük benne. A fékek, gumikerekek megjelenése innen már pillanatok műve volt. 

Az 1890-es évektől aztán megindul a valódi bicikli-láz, immár Európán kívül is .
New York Times egyik 1896-os cikke így ír erről: „.. a kerékpár olyan mértékben kiterjeszti az ember szabadságát és lehetőségeit, ami alig-alig marad el a szárnyak adta potenciál mögött…”

Szerző: Molnár György
%d bloggers like this: