Egy korábbi bejegyzésünkben már említettük: a rendszeres testmozgás erős előnyhöz juttat minket a betegségek elkerülésében!

Csökkenti az elhízás, és az elhízáshoz köthető krónikus betegségek kialakulásának kockázatát, és a mozgással megtámogatott immunrendszer nagyobb védelmet nyújt a koronavírus fertőzéssel szemben is.

Tóth Csaba Tibor cikke egy, a Lancet folyóiratban nemrég megjelent tanulmányra hivatkozva most egyenesen azt állítja:

ha AstraZenecával vagy Szputnyik-V-vel oltanak be, jobb, ha nem vagy elhízott, mert ezek és más vakcinák hatékonyságát is csökkenthetik a plusz kilók.

A Lancet légzési gyógyászattal foglalkozó szekciójában megjelent, a dublini University College orvos-kutatói által jegyzett friss tanulmány erős kapcsolatot talált a koronavírus elleni védekezésben hatékony egyes sejtek alacsonyabb száma és az elhízás között. A tanulmány kimutatta:

jelentősen megnehezíti a szervezet koronavírus elleni védekezését, ha valaki túlsúlyos.

De pontosan miért is rossz, ha valaki sok plusz kilóval lesz koronás?

A dolgozat kiemelte, egy korábbi tanulmány megállapítása szerint a túlsúllyal küzdők koronavírussal való megfertőződés esetén 86,7 százalékos valószínűséggel kerülnek kórházba. Ennek okai összetettek, de részben a vírus elleni küzdelemben fontos, a nyálkahártyában túlsúlyosság esetén viszont nem túl hatékonyan termelődő sejtekhez köthetők, miközben az elhízott szervezetben felültermelődnek olyan citokinok, amelyek a SARS-CoV-19 vírus fertőzésének szétterjedésében is fontos szerepet játszanak.

Az ír orvoskutatók legújabb cikke egyértelmű kapcsolatot talált ezeknek a nyálkahártyához kötődő, invariáns T-sejtek (angol rövidítéssel MAIT-sejtek) rendszertelen, elégtelen működése és a túlsúlyosság között, miközben számos, mostanában publikált kutatást idézve rámutat arra is: a MAIT-sejteknek nem csupán a természetes immunrendszerben van nagyon fontos szerepe a koronavírus leküzdésében, hanem egyes, adenovírusokba épülő vektor-alapú vakcinák (ilyen az orosz Szputnyik-V és a svéd-brit AstraZeneca) elsődleges segítője is, tehát az eleve létező és a szerzett immunitás közötti legfontosabb kapcsolatot is éppen ugyanezek a T-sejtek jelentik.

Az orvosi vizsgálatok ugyanis a túlsúlyos covid-betegeknél szinte minden esetben az MAIT-sejtek nem megfelelő működését figyelték meg a nyálkahártyában, míg a tüdőben túlzottan felhalmozódtak. Mindez arra utal, hogy noha a vírus ellen a szervezet immunrendszere főként ezeknek a T-sejteknek a segítségével veszi fel a küzdelmet, a túlsúly és különösen az ennél egy fokkal rosszabb elhízás miatt nem termelnek megfelelő mértékben interferonokat, amik pedig a koronavírus ellen rendkívül hatásosak.

Ha tehát – mint azt már korábban bizonyították – az elhízott szervezetben ezek működése rendellenes, akkor bizony ez az egyik legfontosab tényező, ami eldöntheti, milyen súlyosságú lesz a koronavírus-fertőzés lefolyása.

Ki számít elhízottnak?

A Magyarországon is elfogadott nemzetközi sztenderdek szerint, ha a testtömeg-indexünk (BMI) értéke 25 és 29 közé esik, akkor bizony már túlsúlyosak vagyunk, 30-as BMI felett pedig az elhízottak közé tartozunk. A testtömegindexet magasságunk és testsúlyunk alapján itt tudjuk kiszámolni.

A Lancetben megjelent cikk az egyik első olyan tanulmány, amely részletesen magyarázza is a túlsúly és a súlyos koronavírus-fertőzés közötti összefüggést, amelynek azonban még számos, más tényezője is ismert, például az elhízottaknak egyértelműen alacsonyabb a véroxigénszintjük is, ami a vírussal való küzdelmet ugyancsak megnehezítheti.

Letoha Tamás kutatórvos az Azonnalinak a cikkel kapcsolatban hangsúlyozta, a tanulmány elsősorban azért fontos, mert

a túlsúly és az elhízás coviddal kapcsolatos kockázatait nem csupán makroszkopikus, jól látható, hanem molekuláris szinten, tehát nagyon erősen és ellenőrzött körülmények között is bizonyítja.

Különösen aggasztó az, tette hozzá Letoha Tamás, hogy a T-sejtek ezen típusa nem termel elég interferont, ez pedig magyarázza azt az egyébként gyakori tapasztalatot is, hogy a túlsúlyos és elhízott betegekben még a koronavírus-védőoltások is kevésbé hatékonyak, mint az átlagos testsúlyúak esetén. Ebből az összefüggésből az idézett Lancet-tanulmány csak az úgynevezett adenovírusos-vektorvakcinákat (AstraZeneca és Szputnyik-V) említi, mint amelyeknél az összefügg a hatékonyság és a túlsúly. Letoha szerint a hatás minden típusú, forgalomban lévő oltóanyagnál felléphet, de még csupán ezt a típus vizsgálták meg ilyen szempontból is.

Letoha szerint a T-sejtek rendellenes működése ugyanis a gyakorlatban azt jelenti, hogy

a teljes légzőszervi rendszert borító nyálkahártyán a koronavírus sokkal könnyebben jut át, mint nem túlsúlyos emberek esetében, így nagyobb arányban okoz súlyos megbetegedést is

– a Letoha forrásai által elmondott kórházi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a súlyos covid-kezeltek között is feltűnően sok a túlsúllyal, elhízással küzdő ember.

Maga a Lancetben megjelent írás is idézi azt a WHO által 2020 decemberében közzétett összesítő felmérést, amely kimutatta,

a koronavírus-járvány számos más ok mellett azért is pusztíthatott Amerikában és Európában is óriási mértékben, mert az itteni országokban az elhízás egyre több helyen népbetegség,

vagy úgynevezett „civilizációs betegség.” Adataik szerint ugyanis a világon 2016-ban hozzávetőleg 1,9 milliárd 18 éven felüli ember volt túlsúlyos, és 650 millió elhízott. A túlsúlyosság és elhízás ráadásul 2019-ben már 38 millió 5 éven aluli gyermeket érintett világszerte, míg az 5-19 évesek közül 340 millióan voltak érintettek.

Különösen látványos, hogy azokban az országokban, ahol az elhízás jelentős, és az egészségügyi rendszer rendkívül sérülékeny vagy alulfinanszírozott, ott a koronavírus-járvány is súlyos halálozási rátát okozott. Ilyen országnak számít az Egyesült Államok (a felnőtt túlsúlyosak és elhízottak aránya 40 százalék, koronavírusban elhunytak száma eddig 561 ezer), Mexikó (a  felnőtt túlsúlyosak és elhízottak aránya 73 százalék, koronavírusban elhunytak száma eddig 207 ezer). És sajnos ilyen ország Magyarország is, 2019-re Európában ebben az első helyre kerültünk:

nálunk a lakosság 50 százaléka legalább túlsúlyos, és 20 százaléka elhízott is, koronavírus-halálozási adataink pedig éppen a harmadik hullámban ugorottak meg.

Részben emiatt is, Magyarországon mára 23 000 fölé emelkedett a koronavírusban elhunytak száma. (2021.04.11-i állapot – a kormány aktuális adatai)


Ez a bejegyzés nem a Mozgástér Online SE saját tartalma.
Forrás 
🌐 azonnali.hu
Kép forrása 🌐 abcnews.go.com

%d bloggers like this: