Online közösségünk olyan emberekből áll, akik szeretnék jobban érezni magukat a bőrükben.

Különbözőek, mégis egyformák. Saját maguk elé kitűzött célokkal, amikért mind tenni is akarnak.
Amatőrök, profik, túlsúlyosak, soványak, idősek, kamaszok, lustábbak és serényebbek.
Segítik és motiválják egymást, mert a célok elérése csak egyedül nehéz.

Mozogni jó, együtt pedig könnyebb!
⭐️⭐️⭐️

A Mozgástér 9. országos kihívásában most barátaiddal, ismerőseiddel csapatot alkotva, egymást motiválva gyűjthetitek a kilométereket, a lépésszámokat, a mozgással elégetett kalóriákat
ÉS EGYÜTT IS NYERHETTEK!


Hogyan fogadd el a #FITTBARÁTOK kihívást?

Ha még nem tetted, csatlakozz a Mozgástér Online Sportegyesület facebook csoportjához.
A #FITTBARÁTOK kihívás ideje alatt ezt bármikor megteheted.

Hívj meg a csoportba ismerősöket!
Vagy azért, mert rendszeresen mozognak vagy éppen azért, mert tudod, hogy nagyon rájuk férne. A kihívásban Te és az általad meghívottak, közösen alkotjátok azt a #FITTBARÁTOK csapatot, aminek – meghívóként – Te leszel a kapitánya. Csapatodban – veled együtt – legalább ketten, maximum négyen lehettek.

FONTOS! A csapatodban nem lehet olyan, aki már a kihívás előtt is tag volt facebook csoportunkban.

Vagyis ebben a kihívásban a Mozgástér közösségben még új ismerőseiddel kell összefognod, meghívnod őket és amennyit csak jólesik, együtt, egy célért mozognotok!


Mozogj és posztolj!

Motiváld a meghívásodra érkező új mozgolódókat, hogy a kihívás során veled együtt ők is minél több kilométert, lépésszámot és kalóriát gyűjtsenek – eddzenek és mozogjanak!
A mozgásformákban, hogy hol, hogyan vagy mennyit mozogjatok nincs megkötés. Bárhol szervezhettek közös edzést és egymástól függetlenül is edzhettek bel- és kültérben egyaránt.

Az edzéseitekről posztoljatok a Mozgástér facebook csoportban!
A posztok szövegében szerepeljen a #FITTBARÁTOK hashtag, és csatoljatok legalább egy, applikációval rögzített képet is az edzés eredményéről. A kihívás végén ezeket az APP-os értékeket fogjuk csapatonként összesíteni. Az APP fotó mellé csatolhatsz selfiet, képeket, videót, motivációs kockát is.

Csapatkapitányként minden posztodban @ jelöld meg a csapatod tagjait!

Ezzel egyrészről máris motiválod őket, másrészről így ők is megismerhetik, és tőled függetlenül segíthetik egymást, harmadrészt pedig számunkra is egyértelműen jelzed, kik tartoznak a csapatodba – vagyis kiknek az eredményeit kell majd hozzá számolnunk a tiédhez a #FITTBARÁTOK csapatok eredményeinek összesítésekor.


Mit nyernek a #FITTBARÁTOK?

🎁 Minden fittbarát, aki csapaton belül legalább egyszer szabályosan posztol a kihívás során
• Mozgástér Kupont,
• Mozgástér maszkot,
• és egy magát, illetve a saját csapata tagjait ábrázoló #FITTBARÁTOK tablót* kap ajándékba.

* Amennyiben a kihívás ideje alatt a csapat minden tagja legalább egyszer posztolt mozgásaktivitást a Mozgástér csoportban.

🎁🎁 Ezen felül az összesítésben* a három legjobban teljesítő csapat fittbarátai egyenként 15 000 forint értékben Decathlon ajándékutalványt és egy friss-ropogós Mozgástér pólót nyernek.

*Az edzések eredményeit mutató applikációs képek alapján
– a legtöbb kilométert (pl.: futás, terepfutás, kerékpározás, görkorcsolyázás, stb.),
lépésszámot (gyaloglás, természetjárás, Nordic Walking, stb.)
– és kalóriát (funkcionális edzések, aerobik, zumba, úszás stb.) nézzük a csapatok eredményének összesítésében.

🎁🎁🎁 A kihívást sikerrel teljesítők között az egyéni aktivitás/kreativitás/eredmény tekintetében a három legkiemelkedőbb Mozgástér csoporttag további 15 000 forint értékben Decathlon ajándékutalványt nyer!
A nyerteseket a Mozgástér alapítóiből álló zsűri választja ki.


A kihívásban előfordulhat, hogy egy általad meghívott fittbarát külön úton kezd járni:
meghívva saját ismerőseit önálló csapat építésébe kezd.
Innentől pedig edzéseredményei már nem a Te, hanem a saját csapata összesítésben fognak megjelenni.

Mit tehetsz ilyenkor? Nincs más hátra, mint előre: hívd meg fittbarátnak egy újabb ismerősöd!

A #FITTBARÁTOK kihívásban csak egy vesztes marad: a lustaság!
⭐️⭐️⭐️


A Mozgástér Online Sportegyesületnek nincs hivatalos szponzora, azt azonban tudjuk, hogy a rendszeres mozgás elengedhetetlen az egészségünk védelme és a betegségek megelőzése érdekében. Ezért segítjük hozzá egy-egy sporteszköz, kiegészítő, vagy sportruházat megvásárlásához azokat az aktív mozgolódókat, akik bizonyítják: valóban hajlandóak tenni önmagukért, a közérzetükért, az egészségükért és másokat is erre motiválnak.

A Mozgástér Online SE #FITTBARÁTOK kihívása 2021 június 21-től július 11-ig tart. A kihívással kapcsolatos kérdéseidet felteheted közvetlenül a Mozgástér facebook csoportban, üzenetben a Mozgástér facebook oldalán, vagy e-mailben az info@mozgaster.hu címen.


Hozzájárulási nyilatkozat | A kihívásban résztvevők hozzájárulnak ahhoz, hogy a Mozgástér facebook felületeire feltöltött anyagaikkal a Mozgástér Online SE szabadon rendelkezhessen. Amennyiben Te ebbe nem egyezel bele, kérjük küldj egy emailt “Hozzájárulás törlése” tárgy mezővel az info@mozgaster.hu-ra. A pontos beazonosítás kedvéért kérjük, hogy az emailbe feltétlen írd meg a teljes neved és illeszd bele a Facebook profilod közvetlen linkjét is. Köszönjük!

%d bloggers like this: